Fogpótlás

Egy fog elveszítése nemcsak esztétikai problémát jelenthet, hanem a hiányos terület káros hatással lehet a többi fogra nézve is. Ugyanis minden fog igényli a vele szemben lévővel való érintkezést, s ennek hiánya miatt a meglévő fogak elkezdik keresni a helyüket, elveszítve ezzel stabilitásukat. Ugyanez a helyzet áll fenn a hiányzó fog melletti fogakkal is, melyek elkezdenek dőlni a hiány felé és a nem megfelelő irányú rágóerő hatására később meglazulhatnak.  Ez a veszély fokozottan fennáll több, egymás melletti fog elveszítése esetén.
A fog(ak) pótlására az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre:

 

 

Korona és híd

 

A korona vagy híd olyan fogmű, amely a lecsiszolt fogakra vagy az implantátumokra speciális ragasztóanyaggal, vagy implantátum esetén néha csavarral rögzül, s csak orvosi beavatkozással távolítható el. Anyaga szerint lehet fémkerámia korona (fémvázra égetett porcelán), fémmentes cirkónium korona (cirkónium-oxid vázra égetett porcelán), illetve arany- vagy titánvázra égetett porcelán. Koronát általában nagy foganyag veszteség esetén vagy gyökérkezelés után, míg hidat egy vagy több fog elvesztése után, a hiányzó fogak pótlására készítünk. Ilyenkor a hiány melletti fogak kerülnek lecsiszolásra, ezekre rögzül a híd.

 
Kivehető fogpótlások

 

Kivehető fogpótlásra akkor van szükség, ha a megmaradt fogak száma kevés (részleges kivehető fogpótlás), vagy teljes fogatlanság (teljes kivehető fogpótlás) áll fenn. A részleges protézis alapja fém, a műíny akrilátból (műanyag), a fogak műanyagból vagy porcelánból készülhetnek. Teljes protézis esetén az egész az alaplemez is műanyagból van.

 

 

Implantációs fogpótlás­ok

 

Egy vagy több fog hiánya is pótolható implantátum beültetésével. Ebben az esetben alapos kivizsgálásokat követően, egy vagy többmesterséges foggyökér szájsebészeti beültetése történik meg.Ilyen módon készülhetnek az implantátumra illesztett koronák vagy hidak. Teljes foghiány esetén több implantátum beültetésével lehetőség van kivehető fogpótlás készítésére is, melynek stabilitása lényeges jobb, mint a fogatlan állcsontra illesztett protézisnek. Ha a rendelkezésre álló csont kevés, mini implantátumok beültetésére is lehetőség van, amik patentszerűen rögzülnek a kivehető fogsorba.

Fogpótlási kezeléseinket kérheti altatásban is, melyeket a rendelőnkben előre egyeztetett időpontban dolgozó altatószakorvos segítségével végezzük.

Rendelési idő
Hétfő, szerda: 8-16 óráig
Kedd, csütörtök: 13-20 óráig
Péntek: 8-14 óráig
Időpont foglalás
Telefonon:
06-20-941-5458
06-1-267-3515